Forrástó-horgásztó

Ismertető

A 011/29-30 helyrajzi számú felhagyott bányatelek a „Csorvási Gazdák” Zrt. tulajdona.

A bányaművelés 2005-ben szűnt meg. 2006-ban két pályázatot nyújtottunk be LEADER+ forráshoz, melyeket meg is nyertünk. Így készülhetett el a Forrás tó rehabilitációja, valamint kialakításra került a Gyermek kirándulóhely és a Tanösvény, a Csorvási Vadásztársasággal együttműködve pedig Skeet pálya került kialakításra.

A szabadidő kellemesebb eltöltése érdekében strandlabda pálya, pihenőhely is készült. 2010-ben GDF SUEZ Zrt. pályázat segítségével tovább szépült a környezetünk, padok, szemétgyűjtők, kerékpártárolók létesültek.

Együttműködésünk alapján a Csorvási Gazdák Horgászegyesülettel a régi, kb. 1 ha vízfelületet továbbra is ők működtetik, a kb. 2,8 ha-os vízfelületet pedig 2011. június 13-tól (I. Pünkösdi Horgászverseny) napijegyes horgásztóként szövetkezetünk üzemelteti.

Reméljük, hogy gazdag sportélményben részesülnek az idelátogató horgászok, ezzel is öregbítve a tó hírnevét.

Kis kedvcsináló...

44344871731366359554.jpg
A tó halfaunáját főként hazánkban kedvelt békés halak alkotják, amit természetesen telepítéssel pótolunk. 2011. júniusa, és 2012. májusa között 20 mázsa ponty lett telepítve, amelyből kiemelkedik az a 4,5 mázsa, amit 6-10 kg-os pontyokból helyeztünk bele. Ezekkel a nagytestű halakkal próbáljuk a horgászatot izgalmasabbá, színesebbé tenni.

Megnyitásunk óta két felnőtt horgászverseny lebonyolítását tudhatjuk magunk mögött, a minden évben a "Csorvási Gazdák" Zrt. által megrendezett Pünkösd kupa, ami már az első évben szép eredményt hozott, 27 horgász 10 óra alatt 150,8 kg halat fogott; valamint a Csorvási Gazdák Horgászegyesület rendezésében 22 horgász 5 óra alatt 112 kg halat zsákmányolt.

Házirend

1. Horgászni csak érvényes horgászjeggyel lehet.
2. Nyitvatartási idő napkeltétől napnyugtáig.
3. A felnőtt horgászjegyek ára 2200 Ft, félnapos (6 órás) jegy 1500 Ft, gyermekjegy 1500 Ft, félnapos jegy 800 Ft, mely a kifogott halak árát nem tartalmazza. Gyermekjegyet 14 év alatti gyermeknek csak szülői felügyelettel adunk ki.
4. A horgászjegyek névre szólóak. Felnőttek maximum 2 db bottal, botonként maximum 3 db horoggal; gyermekek legfeljebb 1 db bottal, és három horoggal horgászhatnak.
5. Merítőháló és pontymatrac használata kötelező.
6. A tó felügyelőjének utasításait szigorúan kötelező betartani.
7. A haltartóból a halat a vízbe visszahelyezni, és egymásnak átadni szigorúan TILOS!
8. A horgász a horgászat befejezésével a megtartandó halat köteles a tófelügyelővel leméretni, mérlegelés után a helyszínen kifizetni.
9. Parkolás a tó mellett kialakított parkolóban történik.
10. Minden horgász köteles a környezetére vigyázni, szemetelni, cigaretta végeket a parton elszórni, és a vízbe dobni TILOS!
A horgászhely elhagyásakor köteles a környezetet rendbe tenni, az esetleges szemetet eltakarítani.
11. A tóban fürödni és kutyát fürdetni szigorúan TILOS!
12. Aki a fentiek bármelyikét megszegi, attól a kiadott horgászjegyet azonnal bevonjuk, és részére a további horgászási lehetőséget nem biztosítjuk.
13. Kollektívák részére horgászversenyek rendezését előzetes egyeztetés alapján vállaljuk.
+ 1. Pergető horgászat TILOS!

Elérhetőség: 06305411207 Onáka Norbert

Felnőtt horgászjegy: 2 200 Ft
Félnapos, felnőtt 6 órás jegy: 1 500 Ft
Gyermekjegy: 1 500 Ft
Félnapos gyermekjegy: 800 Ft

Hal árak

Ponty: 900 Ft/kg
Amur: 800 Ft/kg
Kárász: 400 Ft/kg

59375980241362402720.jpg
97864411561485851871.jpg46125510411485851884.jpg56970271921485851901.jpg66027192851485851934.jpg46484200401485851959.jpg65555095711485851977.jpg59365202321485852145.jpg61138018751485852278.jpg72748635661485852309.jpg95830110661485852353.jpgimage emptyimage empty
99383258981366359609.jpg
38442550681362402588.jpg

Kapcsolat

13982542141395209046.jpg
 

Rudolf majori kastély

21882291171362403577.jpg
 

Társadalmi felelősségvállalás

73224052911553001504.jpg